Wicca - heksenes religion

Vi snakker gjerne i dag om paganistiske religioner, og aller først en liten definisjon eller avklaring av begrepet. Paganisme er etter hvert blitt en  internasjonal betegnelse på praktiseringen av de urgamle religionene, altså før-kristne religioner, og religioner og sjamanisme som har sine røtter i disse. Vi har  valgt å bruke begrepet paganist heller enn hedning også på norsk, ettersom de kristne så vel som Hedningesamfunnet har gitt ordet hedning et innhold som er entydig med ateisme, det å ikke tro på noe guddommelig. Paganister tror i høyeste grad på det guddommelige, - i det jordiske, i menneskene, i livskraften og i det kosmiske. (Begrepet omfatter nær sagt allle som ikke har en monoteistisk tro.) Paganistiske religioner og praksiser har alle en meget sterk tilknytning til Jorden og  naturen, til elementene, og til  planetene: Solen og Månen. Wicca kommer da sånn sett under begrepsparaplyen paganisme.

Dagens wicca har sine røtter i den opprinnelige fruktbarhetskultus, i førkristne mysterie-religioner og i den okkulte tradisjon generelt. I sin moderne form begynte wicca å bli kjent i begynnelsen av 50-årene, da engelske Gerald Gardner ga ut sin første bok om wicca.

I wicca har vi ingen ”bibel”, ingen dogmer, borsett fra ett: Gjør hva du vil, så lenge du ikke skader noen. Derfor vil man finne store forskjeller fra coven til coven, fra sirkel til sirkel, fra heks til heks. Heksene er individualister, og en annen heks ville sikkert sagt eller svart annerledes enn jeg.

Likevel er det en god del  vi har felles, og jeg vil her ta for meg det som er felles for de fleste hekser.

Gudsbegrepet.

Wicca er en utpreget ikke-monoteistisk religion, og vi benytter oss av gude- og gudinne-navn fra all verdens panteoner og religioner; - gammel nordisk, keltisk, gresk, egyptisk osv. Men de fleste av oss tenker oss det Guddommelige som ett, som en kraft, der de forskjellige gude- og gudinne-navn avspeiler forskjellige aspekter ved det Guddommelige, og man anvender forskjellige alt etter hvilken Sabbat det er, hvilke behov man har, eller hva man føler seg hjemme med.

Gudinnen.

Gudinnen har en meget sentral plass i wicca og er på mange måter den hjulets akse som alt dreier rundt. Men det viktige er at man har med både det feminine og det maskuline aspekt ved det Guddommelige, og denne polariteten mellom det kvinnelige og det mannlige er et meget sentralt punkt i wicca, og gjenspeiles derfor også ofte i ritualene.

Gudinnen har også mange aspekter, mange ansikter, og disse er først og fremst knyttet til Jorden / Jordgudinnen /  Moder Jord / Gaia, og til Månen. Som Månegudinne er hun representert ved Månenes tre faser: nymåne, fullmånen, nemåne/svart måne.

Nymånen representerer jomfrugudinnen, den unge kvinnen, den frie og ubundne, og gudinnenavn man gjerne benytter her, er Diana, Idun, Aradia.

Fullmånen representerer kjærlighets- og fruktbarhets-gudinnen, moren, og gudinnenavn her kan være f.eks. Afrodite, Venus, Frøya, Frigg, Isis, Nerthus.

Nemånen eller svart måne representerer den gamle vise, dronning i dødsriket eller underverdenen, og navn her kan være Hecate, Hel, Cerridwen.

 

Før kristendommen hadde dyrkelsen av Isis bredt seg over store deler av Europa, og på mange måter byttet man Isis ut med Maria, noe man også kan se gjenspeilt i kunsten, om man studerer bilder av Isis med Horus-barnet på fanget, og bilder av Maria med Jesus-barnet på fanget. I kristendommens første tid forholdt nok mange fler (av vanlige folk) seg til Maria enn til Jesus, for hun var en mor, mens han var en fjern himmelfyrste. Tallet tretten ble et ulykkestall@ for det var forbundet med Månen, - tretten fullmåner i året, og dermed med gudinnedyrkelsen som skulle utryddes, - og tilsvarende negativt med kvinnens tretten “urene” perioder i året.

Guden.

Guden i wicca har også flere aspekter: Solguden, Fruktbarhetsguden / den Hornede Gud, og Mørkets Hersker / Herre i underverdenen.

Som Solgud kjenner vi ham som Osiris (og i religionsvitenskapelig forstand er også Jesus en solgud).

Som den Hornede Frukbarhetsgud kjenner vi ham som Pan, Herne, Kernunnos, Frøy. (Fra meget gammelt av har horn vært symbol både på fruktbarhet og  guddommelighet.) Det er vel dette aspektet ved Guden som de kristne etterhvert forente med Djevelen og  Satan i sitt verdensbilde, for den kåte og livsglade Pan måtte for all del undertrykkes i deres seksualfiendtlige verden.

Som Den Mørke Herre kjenner vi ham som Hades og Pluto.

Innvielser.

Wicca er som nevnt en mysterie-religion, og det vil bl.a. si at man kommer inn i wicca gjennom en innvielse, og mange spør, hvorfor innvielser?

Noe av det som kjennetegner en mysteriereligion, er at du her ikke har noe presteskap som forvalter kontakten med det Guddommelige for deg. Gjennom innvielsen blir du ditt eget presteskap. En kvinne som blir innviet i wicca, blir innviet til prestinne og heks, - en mann blir innviet til prest og heks.

Det å gå igjennom en innvielse betyr å sette i gang en åndelig, sprituell oppvåkning, og det betyr også å gi seg ut på en psykisk/psykologisk reise i sitt eget indre. Det er ingen tilfeldighet at de fleste mystiske og magiske tradisjoner har ”Kjenn deg selv” som et av sine viktigste aksiomer!

Innvielser virker som døråpnere, de utvider bevisstheten på mange måter. Innvielser er alltid også en symbolsk død og gjenfødelse, og ikke nødvendigvis bare symbolsk, - man legger av seg sitt gamle jeg og begynner på noe nytt. Innvielser setter alltid igang prosesser og forandringer i ens liv, på de indre plan, og svært ofte også på de ytre plan. Dette bør man absolutt være klar over før man bestemmer seg for å ta en innvielse, for det er viktig at man er rede til å ta imot eller gå igjennom disse prosessene og forandringene, som ikke nødvendigvis bare behøver å være så lystelige.

Men ved å bli innviet, vil man også komme inn i en allerede eksisterende tradisjon, få kontakt med andre som holder på med det samme, og dermed få hjelp til å få kart og terreng til å passe sammen av folk som har gått de samme stiene før. Man vil få tilknytning til wicca sin gruppe-identitet eller ”group-mind”, - man får en ny familie.(En opplevelse som blir delt av de aller fleste som blir innviet i wicca, er følelsen av å komme hjem.) Man vil også få opplæring og innføring i mysteriene, og man vil få overlevert “Skyggenes bok”. “Skyggenes bok” inneholder bl.a. ritualer og oppskrifter, og den er på mange måter heksenes “kokebok”. (Navnet “Skyggenes bok” kommer ikke av, som mange tror, at det er noe mørkt og farlig osv. Det henspeiler derimot på at det skrevne ord aldri kan bli noe annet enn en skygge av den virkelige opplevelsen, den man får ved å gjøre eller delta i et rituale.)

Innenfor den tradisjonen jeg tilhører, er det også alltid en prestinne som innvier en mann, og en prest som innvier en kvinne (noe som også er med på å åpne for anima / animus hos vedkommende). Initiator vil også ofte fungere som en slags foreldrefigur i en viss tid etterpå.

Det sier seg vel nesten selv at dette ikke er noe som passer for alle. Før noen blir innviet, vil de som regel ha gått igjennom en opplæringsperiode på minst et år og en dag. Det betyr bl.a. at de må være ganske så sikre på at det er dette de vil, og initiator må føle seg rimelig sikker på at dette er det rette for vedkommende. (Å gardere seg 100% mot feilvurderinger er selvfølgelig umulig!)

Organisering.

Når man blir innviet, blir man gjerne innviet inn i en heksesirkel, eller coven som vi gjerne kaller det. Et coven er en gruppe hekser av begge kjønn som har valgt å arbeide sammen, og det har sjelden mer enn tretten medlemmer, som oftest færre. Et coven er som regel ledet av en yppersteprestinne, men hun pleier også å ha en yppersteprest ved sin side. Ethvert coven er en egen autonom struktur og utvikler sin egen stil og sin egen måte å jobbe på. Det finnes ingen overordnet instans som kan komme og dirigere og komme med bestemmelser utenfra. Noen ganger møtes også forskjellige coven og f.eks. feirer en sabbat sammen, og i flere år har det vært pan-europeiske samlinger om sommeren, der man gjør ritualer sammen, utveksler ideer og erfaringer, holder  workshops og feirer og fester og nyter å være sammen med likesinnede. Her kommer det folk fra alle samfunnslag og de forskjelligste stillinger i samfunnet. Wicca er ikke noen new-age ungdomsbevegelse (som mange later til å tro). Aldersspredningen er fra atten til langt over åtti, og flertallet er absolutt det man vil kalle godt voksne mennesker.

I et coven jobber man ganske tett innpå hverandre og kommer veldig nær hverandre. Vi kler av oss for hverandre både fysisk og psykisk. Derfor er det meget viktig at kjemien stemmer, - like viktig som i et parforhold. Derfor er det heller ikke alltid like lett å bli opptatt som medlem av et coven. En del hekser foretrekker også å jobbe alene, eller gjør det fordi det ikke finnes noe coven i nærheten som de kan bli medlem av.

Ritualer.

Vi har flere forskjellige typer ritualer.

Vi har sabbatene - de åtte årstidsritualene - som er nært knyttet til syklusene i naturen (jeg skal komme tilbake til dem). Vi har innvielsesritualer, og overgangsritiualer ved fødsel, håndfesting og død. Vi har fullmåneritualer og healingritualer, renselsesritualer og ritualer for kontakt med elementene. Egentlig er det bare fantasien og lysten som setter grenser, og alle utvikler etter hvert sine egne ritualer, både individuelle og grupperitualer.

Alle ritualer foregår i et renset og hellig rom. Vi skaper et tempel, fortrinnsvis ute i naturen (og sånn sett er hele Naturen vårt tempel), men også innendørs når det er problematisk å være ute. Vi trekker vår sirkel, og det er innenfor sirkelen vi jobber og gjør våre ritualer, og sirkelen er noe vi alle har felles.

Alle ritualer foregår på minst to plan, - det ytre, det du faktisk konkret gjør, og på det indre plan hos hver enkelt som deltar. Deltagelse i et rituale betyr så og si alltid også å gjøre en indre reise.

Hensikten med å gjøre ritualer er å opprette kontakt med det Guddommelige i oss selv og utenfor oss selv. Rent ytre sett vil de ofte framstå som dramatiseringer av gamle myter og legender.

Det å gjøre disse ritualene sammen gjør også at vi åpner oss veldig for hverandre, at vi ser hverandre på en annen måte, kjenner slektskapet, enheten, - vi blir glad i hverandre, - noe som også gjenspeiler seg når vi er sammen ellers. Vi kler av oss både fysisk og psykisk og legger av oss alle masker. Ritualene utvider bevisstheten, utvider sansene. Det blir ikke lenger mulig å skjule noe for hverandre. (Det er ganske deilig befriende!)

Ritualene sender en også ut på en psykisk reise i løpet av året. Man lærer seg selv bedre å kjenne, og dermed også andre. Det øker forståelsen for andre, hvorfor de handler som de gjør, hvilke prosesser de går igjennom.

Alle ritualer hos oss er også en fest! Vi feirer livet og døden, livskreftene og kjærligheten.

Sabbatene.

Vi har åtte sabbater. Fire av disse er nært knyttet til Solens gang over himmelen: Vintersolverv (midtvinter, jul) vårjevndøgn, sommersolverv (midtsomme, ca. St.Hans), høstjevndøgn. De andre fire er Imbolg, Beltane, Lammas og Samhain. Alle disse dagene (eller nettene) er blitt feiret i uminnelige tider, og de var viktige for å sikre et nytt års vekst, samt å takke for og feire den grøden Jorden hadde gitt. De fleste gamle Ahedenske@ festdager er senere blitt overtatt av kirken, som da den ikke klarte å utrydde disse paganistiske høytidene, som var dypt forankret i vanlige folks liv og bevissthet, heller prøvde å gi dem et nytt innhold.

Sabbatene følger årshjulet, og sånn sett kan man starte hvor som helst. Jeg velger å starte med

Samhain, - natt til 1.november.(Halloween; Alle-helgens-natt.)

Samhain er den siste høstfesten og danner på mange måter overgangen mellom høst og vinter. Grøden er for lengst i hus, og det er slaktetid. Høstens løv har stort sett falt til jorden og dekker over frø som ligger i jorden og blir vernet av den til de skal bli neste års spirer og grøde.

Guden framstår i sitt aspekt som Den Mørke Herre, hersker over død og gjenfødelse (Hades, Pluto). Gudinnen framstår som underverdenens dronning ved hans side, eller som Volven, den gamle vise konen (Månens ne-aspekt) (Hel, Hecate).

Samhain blir ofte sett på som heksenes nyttår (fra gammel keltisk tradisjon). Det er den natten i året da sløret mellom verdnene er på sitt tynneste. Da inviterer man de døde til å komme og ta del i ritualene og festen. (Dette er også lenge blitt feiret i katolske land, men nå ser vi også her i vårt protestantiske Norge at folk har begynt å tenne lys på gravene til sine kjære denne dagen eller natten.) Det er også den natten i året som egner seg best for divinasjon (alle former for spådomskunst).

Med vinterens komme går vi også inn i en mer stille og innadvendt periode. Det er en tid for visdom og meditasjon.

Yule - jul. (Vi staver det gjerne “yule” for å skille det fra den kristne jul.) Vintersolverv -21.desember, midtvinter, årets lengste natt. Solen snur, det går mot lysere dager. Gudinnen føder Solbarnet, - lyset blir født. - Gjenfødelse.

Imbolc - 2. februar. (Kyndelsmesse, lysmesse.) Etter vår gamle primstav er dette den første vårdagen. Vanligvis ser det ikke så veldig “vårete” ut i begynnelsen av februar her hos oss, (det hender det er kommet noen snøklokker).Men det Imbolc representerer, er håpet, vissheten om alt som ligger gjemt i jorden og venter på, eller allerede har begynt, å spire.

Vi feirer at Gudinnen kommer tilbake fra sin tid som Dronning i underverdenen, og hun framstår her i sitt jomfruaspekt (Idun, Artemis,Diana, Aradia). Guden er Skogenes Konge, Pan, den unge, viltre og lystige.

Vårjevndøgn - 21.mars. Dag og natt er like lange. Gud og Gudinne,lys og mørke, feminint og maskulint er ett. Gudens varme (Solen) gir mulighet for Moder Jords fruktbarhet.Vi sår vårens første frø.

Beltane - natt til 1.mai (Valborgsnatt). Både Guden og Gudinnen framstår i sine kjærlighets- og fruktbarhets-aspekt, og Beltane markerer en fruktbarhetsfest der Gud og Gudinne hengir seg til hverandre i hellig og ekstatisk union som er vilkår for all vekst og kreativitet.

Midtsommer - (sommersolverv) 21. juni. Årets lengste dag. Solguden er på høyden av sin kraft.

Gudinnen, Sommerens Dronning, bærer Solens Barn under sitt hjerte. Hele naturen står i sitt fineste blomstrende skrud, - alt er fruktbart. Det er en gledens fest, men samtidig vet vi at nå blir dagene kortere, og for å kunne kjenne glede må vi også kjenne sorg.

Lammas - 1. august. Det er høst. Innhøstingen står for døren, kornet skjæres. Guden framstår som Kornkongen, - han er ett med kornet. Gudinnen begynner å stå fram i sitt mørke aspekt. Hun kommer med sin sigd, og Guden ofrer seg frivillig av kjærlighet og lar sin kraft gå inn i kornet. Gjennom sitt offer gir Guden oss brødet, som er symbol på evig liv og gjenfødelse, og neste års såkorn. Guden skifter nå aspekt og blir Den Mørke Herre.

Høstjevndøgn - 21. september. Dag og natt er like lange. Lys og mørke er i balanse, men mørket er voksende. Naturen hviler. Guden og Gudinnen gir oss av sin fruktbarhets overflod. Vi feirer innhøstingen. Det vi sådde om våren, har vi nå høstet, enten det var fysiske eller psykiske frø, og nå kommer en tid for hvile og ettertanke. - Ved Høstjevndøgn bruker vi ofte legenden om Demeter og Persefone (der Persefone drar ned til undervereden til Hades).

Så er vi til bake ved Samhain, der vi startet.

Magi.

Det å være heks betyr ikke bare at man utøver en spesiell religion, men også at man lærer seg heksehåndtverket eller heksekunsten. Hvis vi ser på det engelske ordet “witchcraft”, så går “craft” i stor grad på den praktiske utførelsen av det man gjerne kaller magi. Det finnes nok flere måter å definere magi på, men for å gjøre det enkelt vil jeg her si at det betyr at man kan forandre virkeligheten ved hjelp av viljen. Dette er noe alle hekser tar for gitt. Men heksekunsten omfatter også ting som man idag ikke lenger ser på som magi, som f.eks. kunnskap om urter og hvordan man kan anvende dem medisinsk og helsemessig. Andre ting som inngår i denne delen, er f.eks. bruk av trance, diverse healing-teknikker, krystaller, runer, tarot-kort osv., alt etter den enkeltes interesser og legning.

Vi får ofte spørsmål om vi bruker svart magi, og om det ikke er farlig å jobbe med magi. Til det vil jeg svare at all kunnskap kan brukes både til noe positivt og til noe negativt (ta f.eks. fysikk), men man slutter ikke å tilegne seg kunnskaper av den grunn. De fleste hekser tror også på det man kaller karmaloven; dvs. at alt det du sender ut, vil du før eller siden få tilbake med tredobbel styrke (i dette eller neste liv), og da virker det jo unektelig ikke så fristende å sende ut en masse jævelskap. Det ligger som nevnt også i den eden vi alle avlegger ved vår innvielse, -gjør hva du vil, så lenge du ikke skader noen. Dessuten vil en ekte heks alltid strebe mot harmoni og balanse både i seg selv og utenfor seg selv, i naturen og i kosmos.

Møtene der vi jobber med praktisk magi, kalles gjerne esbater, og vil ofte også være fullmånemøter.

Dagens hekser.

Noe som ellers kjennetegner dagens hekser, er at vi/de er lite selvhøytidelige mennesker (men vi er likevel dypt seriøse i det vi gjør!)., og de fleste er glad i tromming, sang og dans. At utøvere av en naturreligion er økologisk bevisste mennesker, ligger i sakens natur.

De fleste hekser tror på reinkarnasjon.

Vi tror ikke på eksistensen av noen ond åndsmakt eller djevel / satan. Vi opererer ikke med dicotomien ond / god. Vi bruker heller begrepene positiv / negativ (yin / yang), der negativt  ikke er assosiert med  ondt. (Ting må ødelegges for at nytt skal gro, på samme måte som bladene visner om høsten). Det viktige er å prøve å oppnå balanse.

Vi mener ikke at dette (wicca) er det eneste rette eller saliggjørende, - det finnes flere veier å gå, og denne passer absolutt ikke for alle. Vi går ikke ut og misjonerer, og vi tjener ikke penger på dette.

Wicca er en tradisjon som i sin moderne form utgår fra Gerald Gardner og senere Alex Sanders.

Det finnes også andre tradisjoner, f.eks. tradisjonelle hekser, der det har gått i arv i familier over generasjoner. Det finne dianiske hekser, som er rent Gudinne-orienterte og rene kvinnegrupper. Vi har hekser som følger amerikanske Starhawk, og det sitter nok også en god del alene- og selvinitierte hekser rundt omkring på haugene i vårt langstrakte land

Med andre ord, - bålene brenner, det bobler i grytene, og ser du godt nok etter, får du kanskje øye på oss når vi flyr avgårde på kostene våre!

                                                                                         The Crone.

 

A Mesterség (the Craft):

A mágikus módszerek és titkok összessége. A népies, babonatikus mágiaelemektõl a középkori varázskönyvek módszerein keresztül a modern ceremoniális mágia technikáiig rengeteg mindent felölel. Ezen módszerek azok, melyek egymáshoz hasonló módon jelennek meg a kereszténység által a "boszorkány" gyûjtõnév alatt üldözött csoportoknál.

Alexandriánus Wicca:

Tradicionális Wicca irányzat. Alex Sanders avatási vonalából származó Wiccák csoportja. Hasonló a Gardneriánus Wiccához, csak nagyobb hangsúlyt fektetnek a szertartásokra, melyben fõleg modern kabbalista és ceremoniális mágikus eszközök lelhetõek fel. Covenjeik általában égbe öltözötten tartják rituáléikat.

Athame:

A Wiccák speciális, rituális tõre. Pengéje leggyakrabban acélból, nyele fából készül.

Az Év Köre:

A nyolc Wicca ünnep az év során nagyjából egyenletesen oszlik el, és megtartásuk a wiccákat összehangolja az év kerekének forgásával, az évszakok változásával, a természet ciklusaival, változásaival. A nyolc ünnep összekapcsolható a Wicca istenségeinek, az Istennõnek és az Istennek különbözõ aspektusaival és állapotaival, és az ünnepek körforgása az õ örökké ismétlõdõ történetüket meséli el.

Az Õsi Törvény:

Gerald Gardner által bevezetett intelmek és szabályok gyûjteménye. Ezek a törvények a mai Wiccák között, mint hagyomány élnek tovább. Egy részük a modern társadalomban már másképp mûködik, és az egyes covenek, csoportok, tradíciók saját maguk döntik el, hogyan és mely részeit alkalmazzák.

Árnyak Könyve:

Az Árnyak Könyve a hagyományt hordozza. Bizonyos keretek közt ugyanis ugyanazon dolgok vannak benne - rituálék, gondolatok, módszerek, melyek Gardneren keresztül öröklõdtek. Ezen írások titkosak, hiszen ezek kötik össze rituálisan az egyes csoportok tagjait. Az Árnyak Könyvét az egyes tradiciók tagjai általában a fõpapnõtõl másolják beavatásuk után, majd késõbb hasonló módon adják tovább.
Az Interneten azonban fellelhetõ egy olyan gyûjtemény, melyben a valódi ÁK szövegeihez hangulatban nagyon hasonló írások találhatók. Olyan szövegek, melyek különbözõ, valódi Wiccák által írt könyvekbõl lettek összeszedve, mint publikus példák. (Fordításaink megtalálhatóak az Árnyak Könyve menüpont alatt.)

Beavatás:

A covenbe való beavatás pontos rítusát minden coven magának határozza meg. Az õsi hagyomány szerint a beavatott általában meztelenül áll a körön kívül a rituálé kezdetekor, még ékszereket sem viselhet, de a mai modern Wiccák egy része már nem ragaszkodik ehhez.
A Wicca bevatás jelenti azt, hogy az új avatott Wicca vallású lett, és (amennyiben covenbe avatták), tagja a covennek, a Wicca közösségnek.

Beavatotti név:

A Wicca nevet beavatásakor kapja meg a wicca. Az új név jelentõsége a Wicca avatáskor történõ szimbolikus halálában és újjászületésében keresendõ. A nevét általában minden beavatandó saját maga választja ki.
A beavatotti nevet csak a coven többi tagja ismerheti, és a wiccák igen ritkán változtatják meg, csak nagyon nyomós indok alapján.

Bolline:

Fehér nyelû, hajlított pengéjû tõr, melyet arrra használnak, hogy más eszközöket faragjanak vele, vagy jeleket véssenek rájuk vele. Csak a körön belül, rituálé keretében használatos.

Boszorkány:

A javasasszonyok, népi gyógyítók e közös elnevezése egy közkeletû, szexuális egyesülésre utaló szóból származik, és "bujálkodót" jelent. Az õsi, magyar boszorkányok továbbá általában katolikus hitûek voltak, ezért valljuk, hogy a boszorkányságnak semmi köze a Wiccához. (Ezzel ellentétben az angol "witch" szó nem kötõdik más vallásokhoz, ezért szabadon alkalmazható.)

Cingulum:

A fokozatot jelölõ kötél neve egyes irányzatokban.

Coven:

A coven Wicca csoportot jelent.
A Wicca covenek közösen tanulnak, tapasztaltot cserélnek egymás között, és együtt tartják az ünnepeket. Egy jó Wicca coven tulajdonképp egy mágikus család. A coven létszáma a hagyományok szerint 13, ma azonban már nem ragaszkodnak mereven ehhez a számhoz. Minden covent egy fõpap és egy fõpapnõ vezet.

Elemi fegyverek:

Athame, pálca, kehely, pentákulum.

Energiakör:

Gyakran használatos a rituálék során. Szoktak energiát küldeni a Földanyának, a természetnek, vagy embereknek, akikrõl tudják, hogy szüksége van rá.
A coven tagjai megfogják egymás kezét. A helyes kézfogásnál a jobb kéz van felül, mint aktív kéz, a bal kéz pedig alul, mint passzív kéz. Így az energia balról jobbra áramlik. Elõször létrehozzák a kört, és érzékelik mindannyiuk energiáját. Amikor a kör teljes, elkezdik áramoltatni az energiát, elõbb lassan, csordogálva, majd fokozzák, egyre gyorsabban és egyre erõsebben. Általában a Fõpap koncentrálja az energiát a kívánt irányba, a többiek pedig áramoltatják azt.

Erõkúp:

Elképzelt, kúp alakú energiaháló, mely az egész rituális Körre kiterjed. A coven együttes konentrációja hozza létre.

Esbat:

A kisebb ünnepek elnevezése, mint pl. a teliholdünnepeké vagy az újholdünnepeké.

Égbe öltözött (Scyclad):

Rituális meztelenség. Célja, hogy a természethez közelebb legyenek a tagok a rítus közben.

Gardneriánus Wicca:

Tradicionális Wicca irányzat. A covenek elsõsorban Természeti Mágiával foglalkoznak és titokban mûködnek, Gardnerhez visszavezethetõ avatási vonallal rendelkeznek, szertartásaikat égbe öltözötten végzik. A Gardneriánus Árnyak Könyve tartalmazza szertartásuk alapjait, ennek tartalma a mai napig a legszigorúbb titok - annak ellenére, hogy egyesek megjelentettek ilyen címen könyvet, az abban olvashatók természetesen nem hiteles szövegek. Az önavatást nem fogadják el, a hangsúlyt a legtöbb csoporton belül az Istennõre helyezik, a covenekben a fõpapnõé az utolsó szó joga.

Hold Lehúzása:

Mágikus Wicca szertartás az Istennõ tiszteletére.

Kirajzás:

Az a folyamat, melynek során egy coven meglévõ tagjai elérve a megfelelõ fokozatot kiválnak, és új covent alapítanak. Ideális esetben mindez a régi covennel összhangban és együttmûködve történik.

Korbács:

A korbács a megtisztulás eszköze, emellett alkalmas a rituális eksztázis elérésének elõsegítésére.

Mágia:

A mágia ismerete nem más, mint ébrenlét a magasabb síkokon. A mágia a valóság megváltoztatásának tudománya, mely elsõsorban a mágus személyén keresztül fejti ki hatását. Ahogyan õ változik, úgy változtatja világát. A mágia tehát az ember teljességének keresése: a testi-, lelki-, szellemi-tökéletesség megvalósításának módszere.

Mágikus napló:

Olyan munkafüzet, melybe a mágia gyakorlója saját olvasmányait és tapasztalatait jegyzi le. Nem azonos az Árnyak Könyvével.

Neowicca:

Természetvallás. Követõi a szabadság és a természet szeretete köré csoportosítják szinkretikus spiritualitásukat. Nincs egy meghatározott istenpár, mindenki magának válogatja össze, kiket szeretne követni. A neowiccát feldolgozó irodalomban gyakran jelennek meg félreértett, eltorzított elemei a Tradicionális Wiccának.

Nyolcrétû Ösvény:

Gardner Árnyak könyvéjében olvasható és a wiccák mágikus munkáját foglalja össze nyolc pontban.

Önavatás:

Egy Wicca hitû ember önfelajánlása, amit az Isteni Pár felé tesz, elkötelezettségének és hitének jeleként. Tiszteletreméltó dolog, de nem azonos az avatással.

Ötszörös csók:

A coven tiszteletét fejezi ki az Istennõ iránt, aki a Fõpapnõben testesül meg a rituálé során.

Õrtornyok:

A négy elem erõi építik fel a mindenség egészét. A mágikus szertartás során megidézésükkel felszólítjuk õket, hogy védjék a varázskör hozzájuk tartozó negyedét.

Pentákulum:

Rituális eszköz, általában korong alakú, leggyakrabban fából készül. Egyik oldalán (felül) pentagram, másik oldalán hexagram található. A rituáléban a szilárdság, az alap és a föld elem jelképe.

Seprû:

A seprû a világfa, az Axis Mundi (világtengely) szimbóluma. A Wicca seprû hagyományosan háromféle fából készül: kõris, fûz és nyír. Nyelét szalagok díszítik.

Spiráltánc:

A pogány hagyományban a természet megújítása és a körforgás elõsegítése végett járták a spiráltáncot a nagyobb ünnepeken, fõként tavasszal, Ostara és Beltane napja körül.
A spirál egyetemes, õsi jel, mely a mozgást és az utat jelképezi. Sok helyütt beavatási jelkép volt, kanyarulatai megfeleltek a beavatás fokozatainak.

Sütemény és bor:

Az általános ünnepek megünneplésekor egyszerû bor- és süteményáldozatot mutatnak be a Wicca csoportok.

Szabbat:

A nyolc fõ ünnepet összefoglaló névek szabbatoknak nevezzük, ezek: a téli és a nyári napforduló, a tavaszi és az õszi napéjegyenlõség, és ezek felezõpontjai.

Szarvas Isten:

A a természet körforgását, megújulását, a termékenységet szimbolizálja. A kelta tradícióban Cernunnos (Carnún) néven szerepel. Az agancs vagy szarv a a keltáknál a férfi isten jelképe volt. A szarvasagancs a természet állandó körforgását, megújulását, a bikaszarv a gazdagságot, az erõt (teremtõerõt) és a hatalmat jelképezte. A modern Wiccában a mai napig a férfi princípium jelölõje. A Szarvas Isten jeleníti meg az életadó Napot, de õ az erdõk, mezõk, állatok és növények, a zöldellõ vetés és az érett gabona istensége is, éppúgy, mint a halálé, a változásé.

Tanulókör, tanulócsoport:

Olyan, laza szervezõdésû Wicca közösség, mely hierarchia nélkül, közösen tanul és gyakorolja a vallást. Tagjai általában nem nyertek covenbeavatást. A legtöbb ilyen szervezõdés ideiglenes, a tagok gyorsan változnak.

Testvériség:

A Wicca vallásban nagy szerepe van az ún. Testvériség fogalmának: a világon az összes Wicca a Testvériség tagjának számít. Ez nem hivatalos egyház vagy ehhez hasonló, csupán lelki, szellemi közösséget jelent. A nem Wicca vallású boszorkányok természetesen nem a Testvériség tagjai. A Wiccák alapvetõen általában szellemi közösséget vállalnak minden pogánnyal, és mágiával foglalkozó egyénnel (persze csak akkor ha a mágiát gyakorló egyén praktikái nem mondanak ellent az Intelemnek).

Tradicionális Wicca:

Beavatási misztériumvallás, egy konkrét Istenpár papsága. A tradicionális wicca covenben dolgozik, módszerei beavatási titkot képeznek, ahogy az Árnyak Könyvének tartalma és az Istenpárpontos kiléte is. A covenek égbe öltözötten végzik rítusaikat a Fõpapnõ és a Fõpap útmutatásai alapján. A csoport spirituális családként funkcionál.

Varázskör:

A varázskör az a hely, ahol a mágikus munka folyik. Ez a gyakorlatban lehet földre húzott kör, lehet templom, szentély, körgyûrû, vagy a levegõbe húzott, képzelt kör, vagy bármely erre a célra kijelölt hely.
A hagyományos varázskör kerülete 2,7 m (de nem kell ehhez ragaszkodni). Nagyságát általában a kört húzó kinyújtott karjával jelöli ki. Ha többen vannak, akkor a résztvevõk megfogják egymás kezét, és kinyújtott kézzel olyan messzire húzzák ki a kört, amennyire lehet. Ezután elengedik egymás kezét, és mindenki egy lépést tesz a kör középpontja felé

Wicca:

A Wicca egy olyan, korunkban újraéledô természetkultusz, mely a régi hit és tudás felébresztésére és használatára ösztönzi a keresô embert.
A Wicca óangol szó, férfi varázshasználót jelentett. Nõi megfelelõje a Wicce. Feltehetõleg az ógermán wig- gyökbõl származik, melynek jelentése hajlítani, alakítani.

Wicca Intelem:

"Ha azzal nem ártasz, azt tégy mit akarsz!"

Linkek

• Wicca.hu
• Árnyak magazin
• Neopogányok film
• Osara LaMort
• Saddie LaMort
• Gerald Gardner website
• Doreen Valiente Foundation

 

The god
The god in Wicca also has several aspects: The Sun God, the God of Fertility / the Horned God, and the Ruler of Darkness / Lord of the Underworld.

WICCA - A BOSZORKÁNYOK VALLÁSA.

Ma gyakran beszélünk a pogány vallásokról, és először is egy rövid meghatározás vagy tisztázás a fogalomról. A pogányság fokozatosan nemzetközi kifejezéssé vált az ősi vallások, azaz a kereszténység előtti vallások, illetve az ezekből gyökerező vallások és sámánizmusok gyakorlására. Mi a pogány helyett a pogány kifejezés használatát választottuk a norvég nyelvben is, mivel mind a keresztények, mind a pogány közösségek a pogány szónak olyan tartalmat adtak, amely egyértelműen az ateizmussal, vagyis azzal, hogy nem hisznek semmi isteniben. A pogányok a legmagasabb fokon hisznek az isteniben - a földiekben, az emberekben, az életerőben és a kozmikusban. (A kifejezés szinte mindenkit magában foglal, aki nem egyistenhitű.) A pogány vallások és gyakorlatok mind nagyon erős kapcsolatban állnak a Földdel és a természettel, az elemekkel és a bolygókkal: A Naphoz és a Holdhoz. A wicca tehát a pogányság fogalomkörébe tartozik.

A mai wicca gyökerei az eredeti termékenységi kultuszban, a kereszténység előtti misztériumvallásokban és általában az okkult hagyományban gyökereznek. Modern formájában a wicca az 1950-es évek elején kezdett ismertté válni, amikor az angol Gerald Gardner kiadta első könyvét a wiccáról.

"A wiccában nincs 'bibliánk', nincs dogmánk, kivéve egyet: Tégy, amit akarsz, amíg nem ártasz senkinek. Ezért nagy különbségeket találsz majd szövetségenként, körönként, boszorkányonként. A boszorkányok individualisták, és egy másik boszorkány valószínűleg mást mondana vagy másképp reagálna, mint én.

Ennek ellenére sok közös van bennünk, és itt most azzal fogok foglalkozni, ami a legtöbb boszorkányban közös.




Isten fogalma.

A wicca egy kifejezetten nem monoteista vallás, és a világ összes panteonjából és vallásából - ó-norvég, kelta, görög, egyiptomi, kelta stb. De a legtöbben az Isteni egynek, egy erőnek gondoljuk, ahol a különböző isten- és istennevek az Isteni különböző aspektusait tükrözik, és attól függően, hogy milyen sabbat van, milyen igényeid vannak, vagy miben érzed magad otthon.




Az Istennő.

Az Istennő nagyon központi helyet foglal el a Wiccában, és sok szempontból a kerék tengelye, amely körül minden forog. De a fontos dolog az, hogy az Isteni női és férfi aspektusait egyaránt magában foglalja, és ez a polaritás a női és a férfi között nagyon központi pont a Wiccában, és ezért gyakran tükröződik a rituálékban.

Az Istennőnek is sok aspektusa, sok arca van, és ezek elsősorban a Földhöz / Földistennőhöz / Földanyához / Gaiához és a Holdhoz kapcsolódnak. Holdistennőként a Hold három fázisa képviseli: újhold, telihold, félhold/fekete hold.

Az újhold a szűz istennőt, a fiatal nőt, a szabadot és a kötetlent képviseli, és az itt gyakran használt istennői nevek: Diana, Idun, Aradia.

A telihold a szerelem és a termékenység istennőjét, az anyát jelképezi, és az istennő nevei itt Aphrodité, Venus, Freyja, Frigg, Isis, Nerthus.

A Nemo hold vagy fekete hold az öreg bölcset, az alvilág királynőjét vagy az alvilágot jelképezi, és nevek itt lehetnek Hekaté, Hel, Cerridwen.



A kereszténység előtt Isis imádata elterjedt Európa nagy részén, és sok tekintetben Isis helyébe Mária lépett, ami a művészetben is tükröződik, ha tanulmányozzuk Isis képeit a gyermek Hórusszal az ölében, és Mária képeit a gyermek Jézussal az ölében. A kereszténység kezdeti időszakában valószínűleg sokkal többen (egyszerű emberek) kapcsolódtak Máriához, mint Jézushoz, mert ő anya volt, míg ő egy távoli égi herceg. A tizenhárom szerencsétlen szám@ lett, mert a Holddal - tizenhárom telihold egy évben, és így a felszámolandó istennőimádattal - és ennek megfelelően negatívan a nő tizenhárom "tisztátalan" időszakával társult az évben.




Az isten.

Az isten a wiccában szintén több aspektusból áll: A Napisten, a termékenység istene / a szarvas isten, és a sötétség ura / az alvilág ura.

Napistenként Osiris néven ismerjük (és vallástudományi értelemben Jézus is napisten).

Mint a termékenység szarvas istenét Pán, Herné, Kernunnosz, Frøy néven ismerjük (a szarvak ősidők óta a termékenységet és az istenséget is szimbolizálják). Valószínűleg az istennek ezt az aspektusát a keresztények végül az ördöggel és a sátánnal egyesítették világképükben, mert a kanos és mulatni vágyó Pánt el kellett nyomni az ő szexuálisan ellenséges világukban.

A Sötét Úrként Hádész és Plútó néven ismerjük őt.




Beavatások.

Mint említettük, a wicca egy misztériumvallás, ami többek között azt jelenti, hogy a wiccába beavatáson keresztül lépsz be, és sokan kérdezik, hogy miért van beavatás?

Az egyik dolog, ami egy misztériumvallást jellemez, hogy nincs papság, aki az Istenivel való kapcsolatot kezelné helyetted. A beavatás révén a saját papságoddá válsz. Egy nő, akit beavatnak a wiccába, papnőként és boszorkányként avatják be - egy férfi papként és boszorkányként avatják be.

A beavatáson való átesés egy spirituális, lelki ébredés elindítását jelenti, és azt is, hogy egy pszichikai/pszichológiai utazásra indulunk önmagunkban. Nem véletlen, hogy a legtöbb misztikus és mágikus hagyomány egyik legfontosabb axiómája a "Ismerd meg önmagad"!

A beavatások ajtónyitóként működnek, sokféleképpen tágítják a tudatosságot. A beavatások mindig szimbolikus halál és újjászületés is egyben, és nem feltétlenül csak szimbolikusan - magad mögött hagyod a régi énedet, és valami újat kezdesz. A beavatások mindig folyamatokat és változásokat indítanak el az ember életében, a belső síkokon, és nagyon gyakran a külső síkokon is. Mindenképpen tudatában kell lenned ennek, mielőtt úgy döntesz, hogy beavatást vállalsz, mert fontos, hogy készen állj arra, hogy elfogadd vagy végigmenj ezeken a folyamatokon és változásokon, amelyeknek nem feltétlenül kell annyira kellemesnek lenniük.

De a beavatással egy már létező hagyományba is belépsz, összekapcsolódsz másokkal, akik ugyanezt teszik, és így segítséget kapsz a térkép és a terep összeillesztéséhez olyan emberektől, akik már járták ugyanazokat az utakat. Kapcsolódni fogsz a wicca csoportidentitáshoz vagy a "csoportlélekhez" - lesz egy új családod (a legtöbb wicca beavatott ember közös élménye a hazatérés érzése). Képzést és bevezetést is kapsz a misztériumokba, és megkapod az "Árnyékok Könyvét". Az "Árnyékok Könyve" rituálékat és recepteket tartalmaz, és sok szempontból a boszorkányok "szakácskönyve". (Az "Árnyékok Könyve" elnevezés nem onnan származik, mint sokan hiszik, hogy valami sötét és veszélyes dologról van szó stb. Inkább arra utal, hogy az írott szó sosem lehet más, mint a valódi élmény árnyéka, azé, amit a rituálé elvégzése vagy a rituálén való részvétel során kapunk).



Abban a hagyományban, amelyhez én is tartozom, mindig van egy papnő, aki beavat egy férfit, és egy pap, aki beavat egy nőt (ami szintén segít megnyitni az anima/animust az adott személyben). A beavató gyakran egyfajta szülői figuraként is viselkedik egy ideig utána.

Szinte magától értetődő, hogy ez nem mindenkinek való. Mielőtt valakit beavatnak, általában egy legalább egy év és egy napig tartó képzési időszakon megy keresztül. Ez többek között azt jelenti, hogy eléggé biztosnak kell lenniük abban, hogy ezt akarják, és a beavatónak is eléggé biztosnak kell lennie abban, hogy ez a megfelelő dolog a számukra (természetesen lehetetlen 100%-ig védekezni a tévedések ellen!).



Szervezés.

Amikor beavatnak, akkor általában beavatnak egy covenbe, vagy ahogy mi szeretjük hívni, egy szövetségbe. A coven mindkét nemű boszorkányok csoportja, akik úgy döntöttek, hogy együtt dolgoznak, és ritkán több mint tizenhárom tagja van, általában kevesebb. Egy coven-t általában egy főpapnő vezet, de általában van mellette egy főpap is. Minden egyes coven saját autonóm struktúrát alkot, és kialakítja saját stílusát és munkamódszerét. Nincs olyan átfogó testület, amely kívülről jönne és irányítana, diktálna. Néha a különböző páholyok tagjai is találkoznak, és például együtt ünnepelnek egy szombatot, és néhány éve nyáron páneurópai összejöveteleket tartanak, ahol együtt végeznek rituálékat, eszmét és tapasztalatot cserélnek, workshopokat tartanak, ünnepelnek, buliznak és élvezik a hasonló gondolkodású emberekkel való együttlétet. Az élet minden területéről és a társadalom különböző pozícióiból érkeznek ide emberek. A wicca nem egy new age ifjúsági mozgalom (ahogy azt sokan gondolják). A korosztály tizennyolc éves kortól jóval nyolcvan fölöttig terjed, és a többség bizonyára olyan, akit felnőtt embereknek nevezhetünk.

Egy covenben elég szorosan együttműködünk, és nagyon közel kerülünk egymáshoz. Fizikailag és lelkileg is levetkőzünk egymás előtt. Ezért nagyon fontos, hogy a kémia megfelelő legyen - ugyanolyan fontos, mint egy párkapcsolatban. Ezért nem mindig könnyű egy coven tagjává válni. Vannak olyan boszorkányok is, akik inkább egyedül dolgoznak, vagy azért teszik ezt, mert nincs a közelben olyan szövetség, amelyhez csatlakozhatnának.



Rituálék.

Többféle rituálé létezik.

Vannak a szombatok - a nyolc évszakos rituálék -, amelyek szorosan kapcsolódnak a természet ciklusaihoz (ezekre még visszatérek). Vannak beavatási szertartásaink, valamint születési, kézfogó és halálozási rítusok. Vannak telihold rituáléink és gyógyító rituálék, tisztulási rituálék és az elemekkel való kapcsolatfelvétel rituáléi. Valójában csak a képzelet és a vágy szab határt, és végül mindenki kialakítja a saját rituáléit, egyéni és csoportos rituálékat egyaránt.

Minden rituálé legalább két szinten zajlik - a külső, amit ténylegesen csináltok, és az egyes résztvevők belső szintjén. A rituálén való részvétel szinte mindig egy belső utazás megtételét is jelenti.

A rituálék elvégzésének célja, hogy kapcsolatba lépjünk az Istenivel önmagunkban és önmagunkon kívül. A felszínen gyakran ősi mítoszok és legendák dramatizálásának tűnnek.



A rituálék közös elvégzése azt is jelenti, hogy megnyílunk egymás felé, másképp látjuk egymást, rokonságot, egységet érzünk, - megszeretjük egymást, - ami akkor is tükröződik, ha másképp vagyunk együtt.

Levetkőzünk testileg és lelkileg egyaránt, és levetünk minden álarcot.A rituálék kitágítják tudatunkat, kitágítják érzékeinket. Többé nem lehet semmit sem elrejteni egymás elől (ez egészen finom felszabadító!).

A rituálék az év során pszichés utazásra is küldenek.Jobban megismered magad, és ezáltal másokat is. Növeli a megértésedet másokról, arról, hogy miért viselkednek úgy, ahogy, milyen folyamatokon mennek keresztül.

Minden rituálénk egyben ünneplés is! Ünnepeljük az életet és a halált, az élet és a szeretet erőit.



A szombatokat.

Nyolc szombatunk van.Ezek közül négy szorosan kapcsolódik a Nap égbolton való áthaladásához:Téli napforduló (tél közepe, karácsony), tavaszi napéjegyenlőség, nyári napforduló (nyár közepe, Szent János körül), őszi napéjegyenlőség.A másik négy az Imbolg, Beltane, Lammas és Samhain.Mindezeket a napokat (vagy éjszakákat) ősidők óta ünnepelték, és fontosak voltak az új év növekedésének biztosítására, valamint a Föld által nyújtott bőségekért való hálaadás és ünneplés szempontjából. Az ősi ahedenske@ ünnepek többségét azóta átvette az egyház, amely nem tudta kiirtani ezeket a pogányosított, az egyszerű emberek életében és tudatában mélyen gyökerező ünnepeket, ehelyett megpróbált új tartalmat adni nekik.

A szombatok az éves ciklust követik, így bárhol elkezdhetjük. Én úgy döntöttem, hogy a következővel kezdemSamhain - november 1. éjszakája (Halloween; Mindenszentek éjszakája).

Samhain az utolsó őszi ünnep, és sok szempontból átmenetet képez az ősz és a tél között.A termést már rég betakarították, és eljött a vágás ideje. Az őszi levelek többnyire a földre hullottak, elfedve a magokat, amelyek a földben fekszenek, és a föld védi őket, amíg a következő év csírái és termései nem lesznek.

Az isten a Sötét Úrként jelenik meg aspektusában, a halál és az újjászületés uralkodójaként (Hádész, Plútó). Az istennő az alvilág királynőjeként jelenik meg mellette, vagy Volven, az öreg bölcs asszony (a Hold ne aspektusa) (Hel, Hekaté).

A Samhain-t gyakran a boszorkányok újévének tekintik (az ősi kelta hagyományból).Ez az évnek az az éjszakája, amikor a világok közötti fátyol a legvékonyabb.(Ezt a katolikus országokban is régóta ünneplik, de most már itt, a mi protestáns Norvégiánkban is azt látjuk, hogy az emberek ezen a napon vagy éjjelen gyertyát gyújtanak szeretteik sírján). Ez az évnek az az éjszakája is, amely a legjobban alkalmas a jóslásra (a jóslás minden formájára).

A tél beköszöntével egy csendesebb és magunkba forduló időszakba is belépünk. Ez a bölcsesség és a meditáció ideje.



Yule - karácsony (szeretjük "yule"-nak írni, hogy megkülönböztessük a keresztény karácsonytól.) Téli napforduló - december 21., a tél közepe, az év leghosszabb éjszakája.A nap fordul, a nappalok világosodnak.Az Istennő megszüli a Napgyermeket - megszületik a fény. - Újjászületés.

Imbolc - február 2. (Kyndelsmesse, fénymise.) Régi primstavunk szerint ez a tavasz első napja. Általában itt február elején nem nagyon "tavaszias" az idő (néha van egy-két hóvirág), de amit Imbolc képvisel, az a remény, a bizonyosság mindarra, ami a földben rejtőzik, és arra vár, vagy már elkezdett kicsírázni.

Az Istennő visszatérését ünnepeljük az alvilág királynőjeként töltött idejéből, és itt szűzies aspektusában jelenik meg (Idun, Artemisz, Diana, Aradia). Az isten az erdők királya, Pán, a fiatal, vad és vidám.

Tavaszi napéjegyenlőség - március 21. A nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú. Isten és istennő, fény és sötétség, nőies és férfias egy. Az Isten (a Nap) melege lehetővé teszi a Földanya termékenységét, és elvetjük a tavasz első magvait.



Beltane - május 1. éjszakája (Walpurgis-éj). Mind az Isten, mind az Istennő a szerelem és a termékenység aspektusában jelenik meg, és Beltane a termékenység ünnepét jelzi, ahol az Isten és az Istennő egymásnak szenteli magát a szent és extatikus egyesülésben, amely minden növekedés és kreativitás feltétele.

Szentivánéj - (nyári napforduló) június 21. Az év leghosszabb napja. A Napisten hatalmának csúcspontján van.

Az Istennő, a nyár királynője a szíve alatt hordozza a Nap gyermekeit. Az egész természet a legszebb virágzó pompájában van - minden termékeny. Ez az öröm ünnepe, de ugyanakkor tudjuk, hogy a napok egyre rövidülnek, és ahhoz, hogy örömöt érezzünk, bánatot is kell éreznünk.

Lammas - augusztus 1.Ősz van. Az aratás a küszöbön áll, a gabonát vágják.Az isten a kukoricakirályként jelenik meg - ő egy a gabonával. Az istennő sötét aspektusában kezd megjelenni.Eljön sarlójával, és az isten szeretetből önként feláldozza magát, és engedi, hogy ereje belépjen a gabonába.Áldozatán keresztül az isten adja nekünk a kenyeret, amely az örök életet és az újjászületést szimbolizálja, és a jövő évi magot.Az Isten most aspektust vált, és a Sötét Úrrá válik.



Őszi napéjegyenlőség - szeptember 21.A nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú.A fény és a sötétség egyensúlyban van, de a sötétség növekszik. A természet nyugalomban van.Az Isten és az Istennő termékenységük bőségét adja nekünk. Ünnepeljük a betakarítást. Amit tavasszal elvetettünk, azt most betakarítottuk, akár fizikai, akár pszichikai magokat, és most jön a pihenés és az elmélkedés ideje.- Az őszi napéjegyenlőségkor gyakran használjuk Démétér és Perszephoné legendáját (ahol Perszephoné leszáll az alvilágba, Hádészba).

Aztán visszatérünk Samhainhoz, ahonnan elindultunk.



Mágia.

Boszorkánynak lenni nemcsak azt jelenti, hogy egy adott vallást gyakorolunk, hanem azt is, hogy megtanuljuk a boszorkányság mesterségét vagy művészetét.Ha megnézzük az angol "witchcraft" szót, akkor a "craft" nagyrészt annak gyakorlati kivitelezésére utal, amit gyakran mágiának neveznek. Valószínűleg többféleképpen is definiálhatjuk a mágiát, de az egyszerűség kedvéért itt azt mondom, hogy azt jelenti, hogy az akaratunk segítségével megváltoztathatjuk a valóságot.Ezt minden boszorkány magától értetődőnek tartja. A boszorkányság azonban olyan dolgokat is magában foglal, amelyeket már nem tekintünk mágiának, mint például a gyógynövények ismerete, és hogy hogyan lehet őket gyógyászati és egészségügyi célokra használni. Más dolgok, amelyek ebbe a részbe tartoznak, a transz, a különböző gyógyítási technikák, kristályok, rúnák, tarotkártyák stb. használata, az egyén érdeklődésétől és hajlamától függően.

Gyakran kérdezik tőlünk, hogy használunk-e fekete mágiát, és hogy nem veszélyes-e mágiával dolgozni.Erre azt válaszolnám, hogy minden tudás felhasználható pozitív és negatív célokra is (vegyük például a fizikát), de ez nem jelenti azt, hogy abbahagyjuk a tudás megszerzését. A legtöbb boszorkány hisz az úgynevezett karma törvényében is, vagyis abban, hogy minden, amit kiküldesz, előbb-utóbb háromszoros erővel tér vissza hozzád (ebben vagy a következő életben), ami tagadhatatlanul kevésbé csábítóvá teszi a sok rossz kiküldését.Mint említettük, ez is része annak az eskünek, amit mindannyian leteszünk a beavatáskor - tégy, amit akarsz, amíg nem ártasz senkinek. Ráadásul egy igazi boszorkány mindig harmóniára és egyensúlyra törekszik mind önmagán belül, mind kívül, a természetben és a kozmoszban.

Azokat a találkozókat, ahol gyakorlati mágiával dolgozunk, gyakran eszbatnak nevezik, és gyakran teliholdas találkozók is lesznek.





A nap boszorkányai.

Ami még jellemzi a mai boszorkányokat, hogy nem vagyunk túlságosan öntelt emberek (de azért mélységesen komolyan vesszük, amit csinálunk!), és a legtöbben szeretnek dobolni, énekelni és táncolni. A dolgok természetéből fakad, hogy a természetvallás gyakorlói környezettudatos emberek.

A legtöbb boszorkány hisz a reinkarnációban.



Nem hiszünk semmilyen gonosz szellemi erő vagy ördög/sátán létezésében.Nem a gonosz/jó dichotómiájával operálunk.Inkább a pozitív/negatív (jin/jang) fogalmakat használjuk, ahol a negatív nem társul a gonosszal (a dolgoknak el kell pusztulniuk ahhoz, hogy új dolgok nőhessenek, ahogyan a levelek is elszáradnak ősszel).A fontos dolog az, hogy megpróbáljuk elérni az egyensúlyt.Nem hisszük, hogy ez (a wicca) az egyetlen helyes vagy üdvözítő dolog - sokféle út létezik, és ez biztosan nem mindenkinek való.Nem megyünk ki misszionáriusnak, és nem keresünk pénzt ebből.A wicca egy hagyomány, amely modern formájában Gerald Gardnertől, majd Alex Sanderstől származik.

Vannak más hagyományok is, mint például a hagyományos boszorkányság, amely generációkon keresztül öröklődött a családokban. Léteznek dianikus boszorkányok, akik tisztán istennő-orientáltak, és kizárólag női (gyakran leszbikus) csoportok.Vannak boszorkányok, akik az amerikai Starhawkot követik, és valószínűleg szép számmal vannak a hatalmas országunkban a halmokon üldögélő szóló és öntevékeny boszorkányok is.

Más szóval - a tüzek égnek, a fazekak fortyognak, és ha elég erősen nézel, talán meglátsz minket, amint elrepülünk a seprűinken!